Február óta egy tudatos, jól kitervelt támadás és rombolás, irányul a Gyilkostó üdülőtelep kapcsán. Több mind fél éve egy úgynevezett kolozsvári búvárkutató a Gyilkos-tó állítólagos gyilkosairól közölt egy írást, ami bennünket egy saját oknyomázásra késztetett: így történt, hogy különös és érdekes dolgokra bukkantunk melyek egyáltalán nem támasztják alá a cikkben leírtakat. Ellenkezőleg egyre inkább körvonalazódni látszik egy érdekcsoport, melynek maga a Gyilkos-tó és a körülötte lévő kereskedelmileg értékesíthető területek elsajátítása a célja. Ennek az érdekcsoportnak a gyergyószentmiklósi városi tanácsban már „kiemelt hangadója” is van. Tény, hogy jóval több mint tizenöt éve, az üdülőtelep rossz döntések áldozata lett. Valakiknek érdeke, hogy azok a felek, akik az üdülőtelep fejlődéséért tenni tudnának, folytonos vitában álljanak egymással. Ahogy ez mifelénk törvényszerű, elkezdődött a pártosodás és a pártoskodás Gyilkos-tó ügyben. Pedig már régóta szükség lenne az összefogásra. Arra, hogy a felek közösen, együtt megoldást találjanak a problémákra. Sorozatunkban erre keressük a válaszokat minden érintett fél megszólaltatásával.
Borboly Csaba: az együttműködés hiányában a Gyilkos-tó az enyészet áldozata marad
„Úgy gondolom, hogy Gyilkos-tó problémáját átfogóan csakis azok tudják megoldani, akik helyileg érintettek. Egyértelmű fellépésre van szükség, és összefogásban, a nehéz döntések felvállalásában látom a megoldást. Nagyon sok a visszaélés, a káosz eluralkodott az elmúlt években, mely veszélyezteti a tónak a létét, ennek a turisztikai vonzerővel bíró természeti csodának a jövőjét. Úgy látom, hogy a tó jó természetvédelmi állapota fenntartásának és az ezzel összeegyeztethető turisztikai fejlesztéseknek gátat szabnak minden fél részéről az önös érdekek, mely nagy veszélyt jelent. Most, amikor számos lehetőség van a fejlesztésre, mint Európai Uniós projektek, megannyi ágazati operatív program vagy már meglévő fejlesztési tervek, elkeseredve látom azt, hogy nem a fejlesztéseken van a hangsúly, hanem az egymás támadásán. A fejlesztésekhez együttműködésre, közös gondolkodásra, elhatározásra, illetve egyetértésre van szükség, ami jelenleg sajnos hiányzik” – fejtette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
A megyei tanács elnöke hozzátette: „A Gyilkos-tó jelenlegi helyzetének számos felelőse van. A térség már több, mint tizenöt éve a rossz döntések áldozata, azok a felek, akik a település fejlődéséért tenni tudnának, folytonos vitában állnak egymással, támadják egymást.” – majd kijelentette: „Első alkalommal van olyan városvezetője Gyergyószentmiklósnak, aki nyitott az együttműködésre a kialakult helyzet megoldásában. Hargita Megye Tanácsa éveken át próbálkozott, hogy a régebbi gyergyószentmiklósi városvezetéssel együtt dolgozzon Gyilkos-tó ügyében, azonban sajnálatos módon nem voltak partnerek ebben.”
Borboly Csaba közölte iktatott levelet nyújtott át Csergő Tibor, Gyergyószentmiklós polgármesterének, felkérve, hogy Gyilkos-tó ügyében szervezzenek mihamarabb egy rendes vagy akár rendkívüli tanácsülést.