Az 1760-as évek kezdetén a Habsburg uralom félelmekkel volt tele az országba való betörések és a járványok behurcolásának lehetősége miatt. Ennek okán határőrezredet kívántak létrehozni, azon népcsoportból, amely addig is határvédő szerepet látott el, a székelyek soraiból.
A katonáskodás hozzá tartozott a székely emberhez, mely kötelességüket szívesen teljesítették, az addig is fennálló feltételek mellett. Sajnos ezen alkalommal a székely jogok betartása nélkül láttak munkához a kihelyezett tisztek. Minden addigi kiváltság mintha megsemmisült volna.
A nép ezen jogait követelte, ám a kérésre büntetések és fenyegetések útján adtak választ. Miután a sorozatos próbálkozások mind kudarcot vallottak, és az erőszaknak nem engedtek, a bujdosás jutott osztályrészül. 1763 decemberében a csíki falvak nagy részének férfi lakossága kivonult az erdőbe. Nehéz napokkal néztek szembe, hiszen a markáns hideg és a bizonytalanság vette körbe a táborukat. A kényszersorozásnak nem engedni, a falut megvédeni az idegen beszállásoktól, túlélni, összetartani, kemény megpróbáltatás nehezedett a székelyekre.
A háromszékiek mikor meghallották a csíki falvak tervét, csatlakozni kívántak, így lovakkal vágtak neki a férfiak, hogy felkeressék a csíkiakat az erdők mélyén. A hideg és az állatok ellátása végett közösen jöttek le az erdőről, eltervezve, egy újabb kérés benyújtását, az egész nép nevében. Aznap éjjel legnagyobb részt Madéfalva és a környező települések látták vendégül a háromszékieket és az összegyűlteket. Remélték, hogy másnap bizakodóbb napra ébredhetnek, és kérésüket együtt tudják eljuttatni a hatalom képviselőihez, biztosítva a székelyek békés szándékáról.
1764. január 7. hajnali 4 óra: eldördült az első ágyúszó. Albert Ernő, A halál völgye című könyvében a következőképpen írja le a jelenetet: „A golyó egy szobán áthatolt, eltalálta a kemencét, és egy gyermekbölcsőt zúzott szét, majd a mellékszobában azon ágy alá fúródott, ahol az ügyvéd aludt” (az ügyvéd megnevezés itt a háromszékiek egyik vezetőjére utal, Csorja ügyvédre).
Reggel 9 órára a falu képe megváltozott: leégett házak, tízesek, halott emberek, kifosztott lakások. Aki életben maradt, az elmenekült.
Ezek után tömeges kivándorlás indult meg Moldva irányába. Szabadulni próbáltak ettől a felettes hatalomtól, megmenteni, ami még megmaradt.
Az elvándoroltak nehéz időszakon mentek át, sorozatos vándorlás volt osztályrészük. Előbb Moldva, majd Bukovina, később Magyarország területén Bácska, majd szétszóródva Tolna és Baranya megye települései és Budapest környéke, illetve a világ más tájai. Ezen hosszú évek alatt hol barátsággal, hol ellenségként tekintettek rájuk a környező lakosok. Ahol megfordultak nyomot hagytak a néphagyományok által.
Ezen évben készült el egy kutatás, amely az elszármazott egykori székelyek leszármazottai körében zajlott, felmérve, hogy milyen mértékben és hogyan őrzik azt az örökséget, amit székely elődeik hagytak rájuk. Az eredmények rövid összefoglalása a következőképpen fest:
Az örökség jelenléte és mértéke falvanként eltér. Az adott település székely leszármazottai szabják meg az emlékezet súlyát, mértékét. Van, ahol nagy hangsúly került rá, van, ahol szinte kiveszett már. Bukovina megmaradt az emlékezetükben, Madéfalva kevésbé. Megőrizték a táncokat, az ételeket, a faragványokat, a motívumokat, a dalokat. Megmaradt a magabiztos kiállás egymás mellett, a ragaszkodás és a haza szeretete. Szerető emberek, akikkel jól esik elbeszélgetni, tisztelik és jó szívvel látogatják tájainkat. Némely házon ma is ott lobog a székely zászló a magyar mellett. Hiteles emberek, jó barátok, ismerősök.
A madéfalvi veszedelem így hagyott nyomot: a világ sok táján élnek székely magyarok, és mindegyikükkel rokonok vagyunk…
Karda Dalma