Felavatták és megáldották a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ifjúsági házát Szelterszfürdőn.
A magyar pálos rend megállapítójának, Boldog Özsébnek az oltalmába ajánlott létesítményt Bogos Ernő csíkszeredai műépítész tervezte épület földszintjén száz személyt befogadó közösségi terem, konyha és egy kápolna van, az emeleten 11 szobában 50 szálláshelyet alakítottak ki.

„Úgy vélem, hogy ha valaki csak ide téved, és meglátja ezt a házat, arra gondol, hogy itt lehet pihenni, lehet nyaralni, egy üdülőhely. Mi nem erre gondoltunk, amikor ezt a házat megálmodtuk, hanem elsősorban a nevelésben van a szerepe, a képzésben, a találkozásban, a közösségépítésben. A gyulafehérvári főegyházmegye pasztorációjának szerves része szeretne lenni, ezen belül jól meghatározottan, elsősorban a fiatalságot, az ifjúságot szeretné szolgálni. Mindenképpen egy keresztény, katolikus értékekkel megtöltendő, a fiataloknak ilyen irányú képzést, nevelést nyújtó hely. Persze benne van kikapcsolódás, pihenés, lelki töltődés is, de mindenképpen ez kell a meghatározója legyen” – közölte Dr. Kovács Gergely Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke.

A létesítmény megáldását a kápolna felszentelési miséje követte, amelyet Kovács Gergely érsek, Tamás József emeritus püspök és a gyulafehérvári főegyházmegye számos meghívott papja mutattak be. Soltész Miklós, Magyarország Miniszterelnökségének egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az avatóünnepségen kijelentette: a finanszírozás megszervezése és a ház megépítése sem volt könnyű, de a legnagyobb feladat az lesz, hogy a főegyházmegye ifjúsága élettel töltse meg a pálos rend megalapítójának tiszteletére a Boldog Özsébről elnevezett közösségi teret. Ha élet lesz, lesz lélek a házban, ez a biztosítéka annak, hogy lesz jövő és lesz papi, szerzetesi hivatás is az erdélyi főegyházmegyében. Akik idejönnek, és ezt a házat birtokukba veszik és közösséget építenek, akkor a magyarság, a székelység is meg fog maradni.

Csíki Szabolcs, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ifjúsági lelkésze szerint a házban tervezett rendezvényeiknek a főegyházmegye megújulásában is fontos szerepük lesz. A szelterszfürdői létesítmény az érsekség tulajdonában van, de a Főegyházmegye Ifjúsági Főlelkészsége fogja működtetni. Az avatóünnepség záró részében külön köszönetet mondtak a támogatóknak, a tervezőnek, az építőknek, kivitelezőknek is.

Csúcs Mária – romkat.ro alapján