Két ember meghalt Lengyelországban, amikor az ukrán határhoz közeli Przewodów városban rakéta csapódott egy gabonaszárítóba.
Hivatalos információ még nincs arról, hogy milyen rakéta maradványai láthatók a fotón. Három – névtelenséget kérő – amerikai tisztviselő azonban nemrég azt mondta az Associated Press hírügynökségnek. z előzetes vizsgálati eredményeke arra mutatnak, hogy valóban egy ukrán légvédelmi rakéta csapódott be Lengyelországban. – írta az Associated Press.
A légvédelmi rakétát az ukránok egy orosz cirkálórakéta ellen lőhették ki, annak a rakétazápornak a közepette, amely az Lengyelország területére zúdult.
„Vannak arra utaló jelek, hogy az a rakéta, amely Kelet-Lengyelországban kedden becsapódott és két embert megölt, egy ukrán légvédelmi rakéta volt.” – közölte Joe Biden amerikai elnök a G20-csúcstalálkozón szerdán.
Biden egy Sz-300-as, szovjet gyártmányú rakétarendszer által kilőtt légvédelmi rakétáról beszélt, amely az ukrán-lengyel határtól 6 kilométerre fekvő lengyelországi Przewodówban, egy gabonatárolóba csapódott be, és megölt két embert a lengyel külügyminisztérium keddi közlése szerint. – jelentette a dpa.
Ezt véli megerősíteni az orosz védelmi minisztérium szóvivője aki közölte: „A lengyel média és tisztviselők nyilatkozatai a Przewodów község közelében állítólagosan becsapódott ‘orosz’ rakétákról szándékos provokáció a helyzet eszkalálása érdekében. Az ukrán-lengyel államhatár közelében egyetlen célpontra sem mértek csapást orosz fegyverek.” – közölte az orosz védelmi minisztérium.
Virág Zsolt