Az elmúlt héten egy kétmotoros Piper Aztec gép Litvániából szállt fel, majd Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Szerbia érintésével repült egészen Bulgáriáig. Tehát Litvániát is beleértve hat NATO tagállam légterén repült keresztül. A magyar légtérben kisérték a Magyar Légierő Gripen típusú harcigépéi, Románia légitérében pedig az Egyesült Államok Légierejének, majd ezt követően a Román Légierő F16-os többcélú harcigépei. Majd a BNT bolgár közszolgálati tévé híradása szerint egy kis, használaton kívüli repülőtéren szállt le az a litván repülőgép. A rejtélyes pilóta mindenhová engedély nélkül repült be, tankolni kis vidéki reptereken állt meg, szintén engedélykérés nélkül. A gép elfogására a magyar, az amerikai és román légierő vadászgépeit is riasztották, de nem tudtak vele kapcsolatba lépni, csak követték az alacsonyan repülő rejtélyes gép útját.

A repülőgép a bolgár légtérbe is engedély nélkül lépett be szerda este. Kilenc, fél tíz körül az északkelet-bulgáriai Targoviste körzetben a helybéliek hallották is a nyugat-keleti irányban repülő repülőgép zúgását. A hatóságok az üldözött repülőgépet a Buhovci nevű falu határában lévő Targoviste Repülőtér elhagyott kifutópályájának végén találták meg. A repülőgép üres volt, a motorja még meleg, a pilóta viszont „felszívódott”.

Annyit lehet még tudni, hogy egy bizonyos Bronius Zaronskis árulta Litvániában a gépet, aki több litván cikk szerint tartalékos katona, százados rendfokozattal, a Litván Fegyveres Erők – Területvédelmi Tartalékos Erőinek, Panevėžys kerületi területvédelmi századának a parancsnoka. Ő egyben a Nida Air Park repülőtér igazgatója is. Hogy ő vezette-e a gépet, nem világos egyelőre.
A bolgár légvédelem már várta a gépet, a NATO-szövetségesek értesítették őket a többszörös légtérsértésről. De nem küldött fel a légtérben elfogó vadászokat igy a gép „biztonságosan” landolhatott a használaton kivüli Targoviste Repülőtér betonjára és pilótájának volt ideje elmenekülni a bolgár rendőrség kiérkezéséig.
Ezek után kérdezhetjük: Ki vezette a gépet? Miért nem létesített a kisgép kapcsolatot hét ország, köztük hat NATO tagállam légtérinyitásával? Miért nem száltak fel a Bolgár Légierő elfogó vadászai mikor minimum 2 NATO tagállam (Magyarország és Románia) értesítette őket a légtérsértésről? Mit szállított a kisgép? Hol a pilóta?
Ennek elég gyanús szaga van!
Virág Zsolt