A hitet akartam megerősíteni lelketekben, és a hithez való ragaszkodást hagyom reátok örökségül” igen 1980. május 15-én így mondta, székelyesen „reátok”.
125 éve született, a nagy gyulafehérvári püspök, Márton Áron, 1896. augusztus 28-án, Csíkszentdomokoson.
Miután, 1938 decemberében, XII. Pius pápa gyulafehérvári püspökké nevezte ki Márton Áront, a „Magyarország” napilap újságírója felkereste Csíkszentdomokoson az új püspök szüleit. Ekkor édesapja, Márton Ágoston, ezt mondta róla:
„Mindig nagyon jó gyermek volt. Csendes, hallgatag és ezt a szokását felnőtt korában is megtartotta. Nem kereste, mint más gyerek, a zajos és vidám baráti társaságot, inkább dolgozott, tanult, imádkozott. Amikor a harctérről hazajött, többet soha nem láttuk nevetni. Attól kezdve velem járt a mezőre szántani, kapálni, kaszálni. Még az erdőre is kijött, a havasokra is, mindenütt velem dolgozott, mint akármelyik földmíves.” (Magyarország, 1939. január 1.)
De mit jelent az, „Amikor a harctérről hazajött, többet soha nem láttuk nevetni”? Mennyire viselte meg az ifjú főhadnagyot, az első világháború borzalmai? Mennyire befolyásolta későbbi papi, főpásztori hivatását a világháború tragédiája?
Tudjuk, a volt földmíves és császári-királyi főhadnagy Márton Áron, elvégezte a gyulafehérvári hittudományi főiskolát, s az „Úr szőlőjének munkása lett” és 1924 júliusában pappá szentelte gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély püspöke, majd Gyergyóditróban, Gyergyószentmiklóson (ahol tanárként is tevékenykedett az Állami Főgimnáziumban), 1928-tól a marosvásárhelyi, Katolikus Főgimnáziumban, hittanárként és a fiúnevelde igazgatóhelyetteseként tevékenykedett. A következő július 1-én kinevezik Verestornya plébánosává és a nagyszebeni Szent Teréz árvaházban tanulmányi felügyelővé. 1930-1932-ben udvari káplán és püspöki levéltáros volt Gyulafehérváron. 1932-től püspöki titkárként és egyetemi lelkész, hitszónokként tevékenykedett.
XI Piusz pápa 1938 december 24-én gyulafehérvári püspökké nevezte ki, majd a következő év február 12-én Andrea Cassulo érsek, bukaresti apostoli nuncius és Pacha Ágoston temesvári, valamint Fiedler István az egyesített Szatmár-Nagyváradi egyházmegye püspökei, főpásztorrá szentelték a kolozsvári Szent Mihály templomban.
Márton Áron püspöki jelmondata így hangzik: „Non recuso laborem.” Magyarul: „Nem vonakodom a munkától.”
Mindvégig hűségesen kiállt jelmondata mellett. Ezt bizonyítja, hogy nemcsak a székely-magyar nemzettársai jógai mellet szállt síkra, hanem 1944. május 28-án, a kolozsvári Szent Mihály templomban tartott papszentelési beszédében, a püspök bátran felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, az akkori észak-erdélyi magyar polgári hatóság jelenlétében. Még több május 22-én levelet irt Sztójai Döme miniszterelnöknek, Jaross Andor belügyminiszternek, hogy akadályozzák meg a zsidók elhurcolását. Válaszul, Kolozsvár akkori rendőrkapitánya kiutasította az akkori Magyarország (Észak Erdély) területéről.
1948. október 11-én körlevélben hívta fel a katolikus papokat, hogy „a román nemzetiségű görög-katolikus testvéreinket előzékeny szeretettel a legmesszebbmenő vallási támogatásban és segítségben részesítsék, amikor szükséges, templomainkat, kelyhünket és egyházi felszereléseinket a keleti szertartású román szentmise bemutatására készségesen rendelkezésükre bocsássák”
Maradjon meg mindannyiunk számára az 1980. május 15-én elhangzott nyilvános testamentuma „A hitet akartam megerősíteni lelketekben, és a hithez való ragaszkodást hagyom reátok örökségül”
BP Modeszt